Lehetséges átigazolások

Partnerek:
http://www.kephost.com/images4/2011/5/27/p9sglq1r28o18ix78gse.gif http://noob.hu/2011/05/03/banner.gif http://kepfeltoltes.hu/110607/bayer_www.kepfeltoltes.hu_.gif http://i52.tinypic.com/jjur95.gif Bannercserék

2011. június 20., hétfő

Tom: Bizonyítani akarok

http://images.planetf1.com/10/09/800x600/Cleverley_2508706.jpg

Tom Cleverley reméli, hogy méltó lesz a Paul Scholes-szal való összehasonlításokra.

A 21 éves játékos szerepet kaphat az angol válogatott vasárnapi, U21-es Európa-bajnoki mérkőzésén, amikor a háromoroszlánosok Csehország fiataljaival csapnak össze.

Cleverley reméli, hogy a nyár folyamán válogatottjában és klubjában is sikerül kivívnia a játékot.

“Keményen dolgozom az U21-es válogatottban, remélem ezzel a menedzserre is jó hatást bírok,” – mondta a középpályás.

“Ezután júliusban az amerikai túrán fogok részt venni a Uniteddel, ahol jó benyomást akarok kelteni és bekerülni a csapatba. Beszéltem a mesterrel, és azt mondta, számít rám a következő szezonban. Biztos vagyok abban, hogy a nyár folyamán még beszélni fogunk arról, milyen tervei vannak velem.

“Én csak egy jó szezonra gondolok a Uniteddel – ehhez viszont a nyarat is jól kell kezdeni.”

Cleverley elmúlt négy szezonját kölcsönben töltötte az Old Traffordtól távol, de a legutóbbi állomásán, Wiganben annyira meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy a kék-fehérek edzője, Graham Barrow egyenesen az új Paul Scholesnak kiáltotta ki.

A fiatal játékos hálás volt az összehasonlítgatásokért, és minden erejével azon lesz, hogy betöltse a legenda visszavonulásával keletkezett űrt.

“Nagyon jól esett Graham összehasonlítása,” – mondta Clev. “Ez egy kis nyomást rak rám, de mindig örülök, ha olyan hatalmas játékosokkal hasonlítanak össze, mint Paul.

“Ő egy nagyszerű játékos volt, és tudom, hogy rengeteg munka áll még előttem, ha az ő szintjét szeretném elérni. De ha az általa hagyott lyuk egy kis részét betudnám tölteni, az már zseniális lenne.”

Kagawa hosszabbíthat

http://img.uefa.com/imgml/TP/players/14/2011/324x324/250021739.jpg

A United egyik állítólagos kiszemeltje, Shinji Kagawa meghosszabbíthatja szerződését a Borussia Dortmunddal.

Kagawa és az újdonsült német bajnok, a Borussia Dortmund tárgyalásokat folytat egymással, egy esetleges szerződéshosszabbítást illetően. A japán játékos kontraktusa 2013-ig érvényes a Borussiával.

Kagawa a Cerezo Osakából 350 ezer euróért csatlakozott a Dortmundhoz tavaly nyáron. Shinji már rögtön az első hónapban megmutatta figyelemre méltó képességeit, melyek olyan klubok figyelmét is felkeltették, mint a Manchester United.

“Már volt egy kezdeti beszélgetés a Dortmund igazgatójával, Michael Zorccal,” – mondta Kagawa ügynöke, Thomas Kroth a Bildnek.

“Mindkét fél hosszú távra tervez egymással.”

Kroth azt is elmondta, hogy a 22 éves játékos türelmetlenül várja a következő idényt.

“Shinji nagyon várja az új szezont, és a csodálatos hangulatot, a Signal Iduna Parkban. A szerződéssel kapcsolatos tárgyalások várhatóan a felkészülési időszak alatt zajlanak majd,” – tette hozzá.

Kagawa első dortmundi szezonjában nyolc gólt szerzett, utolsó találatát az Eintracht Frankfurt ellen lőtte. A japán játékos fél szezont volt kénytelen kihagyni, ugyanis lábtörést szenvedett.

Brown a birminghamieknél?

http://2.bp.blogspot.com/_sWjJs4tp6O8/TTmLzJrVcgI/AAAAAAAAE5I/ulekVT12rPo/s640/Wes-Brown_2513197.jpg

A SkySports.com értesülései szerint az Aston Villához csatlakozhat Wes Brown.

Alex McLeish a pénteki nap folyamán lett hivatalosan az Aston Villa új menedzsere, és egy nap sem kellett ahhoz, hogy rögtön az átigazolásokkal kezdjen el foglalkozni. Az első jelölt a Manchester United veterán védője, Wes Brown.

A friss pletykák azt taglalják, hogy Brown 15 év után elhagyhatja az Old Traffordot.

A védő az elmúlt szezonban mindössze 15 mérkőzésen lépett pályára, így nem meglepő, hogy rengeteg spekuláció látott napvilágot vele kapcsolatban. Az angol játékost nemrégiben szóba hozták a Sunderlanddel is.

McLeish úgy gondolja, hogy a 31 éves egykori válogatott játékos hasznos lehet a Villa számára, emiatt a leigazolását fontolgatja.

Az Aston Villa emellett komolyan érdeklődik a Newcastle United játékosa, Danny Simpson iránt is.

2011. június 15., szerda

Drogba része a Chelsea jövőjének

http://news.ladbrokes.com/en-gb/wp-content/uploads/2011/01/Didier-Drogba-Chelsea.gif
Ron Gourlay elárulta, csapata nem szándékozik túladni Didier Drogbán. 

Gourlay ragaszkodik hozzá, hogy a veterán korba lépő csatár marad a Stamford Bridge-n, továbbá arra kérte az együttes szurkolóit, hogy ne vegyék komolyan az elefántcsontparti játékosról kialakuló spekulációkat. “Didier a Chelsea egyik oszlopa, így velünk lesz a felkészülés során.” - mondta Gourlay. Azok után, hogy a Chelsea januárban rekordösszegért vásárolta meg a Fernando Torrest, elképzelhető volt, hogy Drogba távozhat a csapattól. Az elmúlt hetekben egyre kevesebbet lehetett olvasni az afrikai támadó esetleges távozásáról, most pedig egyenesen a dél-londoni csapat vezérigazgatója biztosította a drukkereket, hogy a 33 éves játékos mindenképpen marad a az angol fővárosban. Drogba számára nehezen indult a szezon, hiszen ősszel sérülése és maláriája is akadályozta abban, hogy jó teljesítményt nyújtson. Tavasszal azonban a Chelsea legjobb formában lévő játékosa lett, így a “kékek” fanatikusai nyilván nagyon örülnék a volt Marseille csatár maradásának. (chelseafanatics.hu)

Az Arsenal a Benficával is játszik

http://image.hotdog.hu/_data/members1/961/758961/images/Benfica1.png

Az Arsenal Football Club boldogan jelenti be, hogy felkészülési mérkőzést fog játszani a Benficával. A mérkőzést Lisszabonban rendezik meg augusztus 6-án, de a kezdési időpont még ismeretlen.

Az Ágyúsok az Estadio da Luzban találkoznak a 32-szeres bajnok csapattal egy esti mérkőzésen. 1992. óta először találkozik a két csapat. Akkor a Benfica 4-2-es összesítéses győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája második fordulójában.

Az Arsenal szezon előtti felkészülése júliusban az Ázsia Túrával kezdődik, amikor július 13-án a Malajzia XI ellen, majd július 16-án a Hangzhou Greentownnal játszanak barátságos mérkőzést.

A túrát követően Németországba mennek és július 23-án az 1. FC Kölnnel mérkőznek meg, majd visszatérnek Észak-Londonba, hogy házigazdái legyenek a 2011-es Emirates Cupnak. Az Arsenal a Boca Juniors-szal és a New York Red Bulls-szal fog megmérkőzni július 30-án és 31-én a tornán az Emirates Stadiumban, amelyen még a Paris Saint Germain vesz részt.

12 milliót kér csodagyerekéért az Ipswich

http://www.sportsvibe.co.uk/assets/Uploads/_resampled/SetWidth250-connor-wickham.jpg

Az Ipswich Town 12 millió fontért hajlandó lenne eladni Connor Wickhamet, aki iránt többek között az Arsenal és a Liverpool is érdeklődik.

Sokak szerint az U21-es válogatott csatár lehet Anglia következő nagy sztárja, így nem meglepő, hogy a Premier League élcsapatai is sorban állnak az aláírásáért.

Az Ipswich alaposan megkéri a 18 éves játékos árát, nemrég még arról lehetett olvasni, hogy 14 milliót kell fizetnie annak, aki komolyan gondolja a leigazolását, de a legfrissebb hírek szerint 12 millióval is beérnék a kék mezesek.

A kérők közül a Liverpool már most szívesen látná az ifjú tehetséget, az Arsenal viszont leigazolása után egy szezonra kölcsönben visszaküldené őt az Ipswich-hez, mivel Arsene Wenger szerint még nem áll készen a Premier League-re.

Egyes értesülések szerint a Tottenham Hotspur is eséllyel pályázik Wickham megszerzésére.

Mozgalmas nyár elé néz az Arsenal

http://www.cbc.ca/sports/indepth/gfx/392-gazidis-ivan070125ap.jpg

Ivan Gazidis, az Arsenal vezérigazgatója azt ígéri a trófeákra évek óta hiába vágyakozó szurkolóiknak, hogy roppant mozgalmas nyár vár rájuk. 

Tavaly az Ágyúsok már nagyon közel jártak ahhoz, hogy megtörjék a 2005 óta tartó sikertelenségi szériájukat, ám a Birmingham City ellen nevetséges védelmi hibák miatt elbukták a Ligakupa döntőt. (A bajnokságban és a BL-ben nagyjából a szokásos időben, a tavasz beköszöntése körül szálltak ki a versenyből idén is.)
Az Arsenal vezére a csapat szurkolóit tömörítő egyesület előtt beszélt nyíltan az elmúlt idényről és a jövőről is:

„A szezon végén magam is csalódottságot éreztem az újabb sikertelen év miatt. Úgy tűnt, most végre tényleg egy igazán emlékezetes évünk lesz, de végül újra csalódnunk kellett, mint már annyiszor. Teljességgel megértem a szurkolók elkeseredettségét. Egyértelmű, hogy változtatnunk kell bizonyos dolgokon. Jelentősebb átalakulás várható a játékoskeretben, jönni és távozni is nagyobb számban fognak játékosok, mint az az előző években megszokott volt. Ahogy Arsene [Wenger] is elmondta, nagyon mozgalmas nyarunk lesz. Fontos azonban azt is látni, hogy katasztrófa helyzet nincs, tehetséges csapatunk van, nem kell a fürdővízzel kiöntenünk a babát is! Meg kell találnunk mely posztokon kell változtatnunk és persze a pénzügyi realitások szabta keretre is figyelnünk kell.”

Sagna örülne Gervinhonak

http://images.planetf1.com/10/09/800x600/sagcrop_2508956.jpg

Az Arsenal védője, Bacary Sagna örül, hogy a klubja érdeklődik a Lille sztárja, Gervinho iránt.

A Lille kijelentette, hogy az Arsenal tárgyalhat Gervinhoval a következő héten az Emiratesbe való átigazolásról.

Az elefántcsontparti játékost még a Tottenham, Liverpool és a Newcastle is meg akarja szerezni.

Sagna szerint az ügyes támadó jól fog jönni Arséne Wenger csapatának.

"Hallottam az érdeklődésről. Ő egy tehetséges játékos" - mondta Sagna az RMC rádiónak.

"Ebben a szezonban külcsjátékos volt a Lille-ben és sokat segített a csapatnak a bajnoki címben."

"Nagyon technikás játékos és biztos vagyok benne, hogy szívesen látnánk itt."

Sagna elmnodta, hogy maradni akar az Arsenalnál, annak ellenére, hogy szóba került, hogy távozik az Emiratesből.

A Bayern Münchennel és az Internazinaleval hozták szóba a jobbhátvédet, de Sagna kijelentette, hogy boldog az ágyúsoknál.

"Nagyon jól érzem magam a csapattal, sok francia játékossal vagyok körülvéve, akik a helyemben lennének."

"Az viszont igaz, hogy mosollyal és trófeával szerettem volna befejezni a szezont."

"Minden lehetséges, de most azt mondhatom, hogy 99%, hogy maradok az Arsenalnál."

Nasri tárgyalása folyik

http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQtkEPvVtCpFmK5VrOksLCCBfGHqA0U2RLHWyhiutvg1vePuJbE&t=1

Samir Nasri ügynöke elmondta, hogy az Arsenal középpályása tárgyalni fog Arséne Wengerrel a jövőjéről és szerződésének meghosszabbításáról.

A francia játékos, akinek jövő júliusban jár le a szerződése az ágyúsokkal, egyesek szerint távozik az Emirates Stadiumból.

Az Arsenal edzője, Arséne Wenger világossá tette, hogy Észak-Londonban akarja tartani Nasrit és nincs szándékában eladni őt a Manchester Unitednek, akik harcolnak az aláírásáért.

Egyes cikkek szerint a francia játékos szerződéshosszabbítása elakadt, mert nem elégedett a fizetéssel, ezért más csapatok ajánlatát is meg akarja hallgatni.

Azonban Nasri ügynöke, Alain Migliaccio elmondta, hogy folynak a tárgyalások és a játékos a közeljövőben fog találkozni Arséne Wengerrel is.

"Szeretném tisztázni, hogy nem akadt el a szerződéshosszabbítás az ágyúsok és a játékos között és hamarosan újra találkozunk Arséne Wengerrel."

Migliaccio eloszlatta azokat a híreszteléseket, miszerint a játékos távozni akar az Emiratesből. Legutóbb az Internazionale érdeklődött iránta.

"Néhány klub érdeklődik Samir iránt, de felesleges megnevezni őket."

"Mielőtt meghallgatunk más csapatokat, beszélnünk kell az Arsenallal."
(fc-arsenal.hu)

Fabregas boldog az Arsenalnál

http://images.planetf1.com/11/01/800x600/Arsenal-v-Ipswich-Cesc-Fabregas-Joy-Goal_2555185.jpg

Cesc Fabregas elmondta, hogy csalódott az Arsenalnál a sikerek hiánya miatt, de boldog az Emirates Stadiumban.

A spanyol válogatott játékost újra összekapcsolják a Barcelonával, ahol tinédzserként a karrierjét kezdte, majd Észak-Londonba igazolt.

A 24 éves játékos elmondta, hogy még nem született döntés a jövőjéről és még hozzátette, hogy Arséne Wenger és az ágyúsok fogják megmondani, hogy hol játszani a következő szezonban.

Fabregas, aki a szezon utolsó heteit sérülés miatt kénytelen volt kihagyni, kijelentette, hogy nem beszélt Wengerrel május eleje óta, amikor interjút adott egy spanyolországi promóciós rendezvényen.

A tehetséges középpályás biztos benne, hogy az ágyúsok meg tudják törni 6 éve tartó trófeanélküli sorozatukat, de nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a Nou Campba igazol-e.

"Aki nem csalódott, ha nem nyer kupákat, az hazudik magának, vagy hiányzik belőle az ambíció."

"Ez egy jó csapat és jó a menedzser is és itt van ez egyik leghűsegesebb szurkolótábor Európában. Úgy vélem, meg tudjuk csinálni az eltervezett programot és egy nap jelentős kupát nyerünk."

"Az Arsenal játékosa vagyok. 8 éve is boldog voltam és most is az vagyok. Most nem gondolok a futballra, csak a nyaralásra."

"Még nincs döntés. Ez nem mindig cak a játékostól függ és most nem tudok semmit."

"Wenger az edző és ő hozza a döntéseket. Őt kérdezzék. A szezon végén sérült voltam és már hat hete nem láttam."

"Nagyon boldog vagyok itt. A többi csak kitaláció. Soha nem tudhatod, hogy mi következik az életedben, ezért nem tudsz előre jósolni." (fc-arsenal.hu)

A Wigan képtelen megtartani válogatott szélsőjét

http://www.fansfc.com/UploadedImages/Players/Charles-N-Zogbia_633785024651103750.jpg

Dave Whelan, a Wigan Athletic elnöke már beletörődött sztárjátékosuk elvesztésébe.

Charles N'Zogbia 2009-ben igazolt a Wiganhez, ahol olyan remek teljesítményt nyújtott, hogy még a francia válogatottba is meghívót nyert. A 25 éves szélső épp a válogatottság biztosítása érdekében szeretne idén nyáron klubot váltani, a játékos döntését már a Wigan elnöke is tudomásul vette.

„Nagyon sok klub érdeklődik Zoggy felől, aki elmondta nekem, hogy nagyon jól érezte magát a Wigannél, de karrierje érdekében most váltani akar. Nagyon büszke, hogy Franciaország válogatottjának tagja, épp ezért szeretne egy nálunk nagyobb klubhoz szerződni. Megértjük érveit, és nem állunk útjába. Ha egy játékos már nem boldog nálunk, nem fogjuk erővel itt tartani. N'Zogbia most átadólistára került, amint érkezik érte egy megfelelő ajánlat, távozhat.” - mondta Whelan. (topfoci.hu)

Az MU rálicitálna a többiekre Alexis Sánchezért

http://xogsanpost.com/wp-content/uploads/2011/05/Alexis-Sanchez-Manchester-United-Chelsea-2011.jpg

A Manchester United is aktivizálta magát az Udinese csatáráért, Alexis Sánchezért folyó harcban. David Gill és Giampaolo Pozzo, a két klub vezetői angol források szerint Barcelonában találkoztak, ahol az angolok elöljárója minimálisan ugyan, de ráígért a Manchester City korábbi ajánlatára.

Roberto Mancini, a City menedzsere 30 millió eurót ígért Pozzónak a támadóért, Gill most állítólag 27 millió fontot, azaz mintegy 31 millió eurót kínált érte. Ezzel jelenleg a Manchester United tartja a legmagasabb licitet a sok érdeklődő közül.

Korábban a Barcelona 20 millió euró körüli összeget kínált a csatárért, amit persze biztos, hogy elutasít az Udinese, még akkor is, ha a chilei csatár legszívesebben a katalánokhoz menne. A manchesteri kérők közül Sánchez állítólag a Unitedet preferálja, de azért meglepődnénk, ha a City megijedne egy egymillió euróval magasabb ajánlattól. Mégiscsak náluk van arab tulaj…

A versenybe várhatóan szerdán délután száll be a Juventus, amelynek képviselői szintén találkozót kértek Giampaolo Pozzótól. A játékos menedzsere, Fernando Felicevich pedig érthető módon dörzsöli a tenyerét az emelkedő árakat látva.

“Sánchez jövője még mindig nem dőlt el. Sok csapattal tárgyaltunk, és még mindig vannak új érdeklődők” – nyilatkozott a játékosügynök. (hatharom.hu)

A City és a Chelsea fizetheti ki az álomárat

http://footballcurva.com/wordpress/wp-content/uploads/2011/03/Javier-Pastore2.jpg

Továbbra sem változtak a feltételek Javier Pastore ügyében. 

A Palermo elnöke, Mauro Zamparini lenyilatkozta, az argentin tehetség csak akkor kelendő, amennyiben az érdeklődő csapat 44 millió fontot (50 millió eurót) tesz le az asztalra a játékosért. A hamarosan 22 éves középpályás iránt két angol sztárklub, a Manchester City és a Chelsea fizetheti ki a gigaösszeget, ám Spanyolország óriásai, a Barcelona és a Real Madrid is szívesen megszereznék az argentin válogatott labdarúgót.

Pastore remek szezont tudhatott maga mögött a Serie-A-ban, 11 gólja mellé számos gólpasszt adott a Szicíliából (szintén) távozó Fabrizio Miccolinak. “Továbbra is él az 50 millió eurós határérték.” - mondta el Zamparini a Radio TV-nek. “Távozása esetén szinte biztos, hogy másik bajnokságban folytatja. Megkértem Javier ügynökét, hogy hasonlítsa össze az érkező ajánlatokat. A Chelsea-től, a Real Madrid-tól és a Barcelona-tól is kaptunk konkrét árajánlatot, de a Manchester City is jelezte, hogy hajlandó megadni az összeget. Amennyiben fogadunk el ajánlatot, a játékos és ügynöke jövőhéten már a szerződésben foglaltakat tárgyalhatják az adott együttessel.” Pastore-t 2015-ig köti szerződés a Palermo-hoz, de igen valószínű, hogy a legélénkebb érdeklődő, azaz a Chelsea egy Fernando Torres körüli összeget kiadva kivásárolja abból a fiatal játékost, aki irányítóként és szélsőként is bevethető.

A Chelsea álomfizetéssel csábítja Modricot

http://img.uefa.com/imgml/TP/players/1/2011/324x324/74699.jpg

A Manchester Uniteden kívül a Chelsea is szeretné megszerezni Luka Modricot. A Kékek heti 130 ezer fontos csábítanák magukhoz a Tottenham horvát középpályását.

Ez az össze majdnem háromszorosa annak, amit Modric a White Hart Lane-en keres, a Chelsea pedig abban reménykedik, hogy ezzel sikerül meggyőzniuk a 25 éves játékost, akinek vételára 15 millió font körül mozog. A horvát válogatottnak még három évig érvényes szerződése van a Spursszel.

Gourlay: Hamarosan bejelentjük az új menedzsert!

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJDvqaAj-iMWyTkpbWbjso6AAgHRkj-hUg04tf384b7FIKJdcQ-GQHsOW-j2xvCzcjpPNvKTqBJTAmdE7w4ZLTQcYWiuovDhqqpkKF3Cl5p5fbqnELcq24JEvptXvemvsCDcRGDgsXHLA/s400/Ron+Gourlay.jpg

A Chelsea vezérigazgatója elmondta, már nem kell sokat várni az új menedzserre. 

Carlo Ancelotti májusi kirúgása óta a “kékek” még nem találtak megfelelő utódot a Stamford Bridge kispadjára, ám szinte biztosan állítható, hogy Guus Hiddink az, akit hamarosan bejelentenek az együttes vezetői. A 64 éves holland tréner két éve a sírból hozta vissza a Chelsea szezonját, sőt egy FA-Kupa győzelmet is sikerült szereznie. Hiddinknek azóta sem romlott a viszonya Roman Abramovics klubtulajdonossal, így nyílt az út, hogy a török válogatott szövetségi kapitánya rövid időn belül áttegye székhelyét London kék felére.

A Chelsea vezérigazgatója, Ron Gourlay elárulta, már nem kell sokat várni az új edző bejelentésére, ugyanis az elképzelhetetlen, hogy a csapat menedzser nélkül kezdje meg a felkészülést. “Az előző egy kaotikus szezon volt számunkra. Nem éppen volt minden pozitív, de remek tervünk van ahhoz, hogy ezen javítani tudjunk.” Majd hozzátette: “Jól haladunk a tárgyalásokkal, nevet azonban nem mondhatok. Még hátravannak a szokásos dolgok, de minden bizonnyal két héten belül már a nyilvánosság előtt is be tudjuk majd mutatni a csapat új vezetőjét. A legjobb ha semmi más nem mondok, mert nem akarok megint felesleges spekulációkról hallani.” Arra a kérdésre, hogy várható-e játékosmozgás a nyár folyamán a csapatnál, Gourlay a következőképpen felelt: “Az alapokon nem fogunk változtatni. Úgy gondolom remek játékosaink vannak és nem célszerű kicserélni a keretet. Természetesen kisebb változások várhatóak, így 2-3 játékos érkezhet vagy távozhat. Addig nem szeretnénk semmilyen konkrét lépést tenni, amíg nincs kinevezve a menedzser.” - fejezte be a 2009 óta vezérigazgatói állást betöltő Gourlay.

2011. június 14., kedd

Figyelem!

Mivel az oldal látogatottsága eléggé megnőtt, ezért csak olyan oldalakkal cserélek bannert, akiknek a napi látogatottsága eléri a 100-at. Természetesen a mostani cserék kint maradnak! Köszönöm mindenkinek a sok látogatottságot, és remélem továbbra is nézitek az oldalt. Egyébként ez a cikk a 100. cikk az oldalon.

Özil kikosarazta a Manchester Unitedet

http://nimg.sulekha.com/sports/original700/mesut-ozil-2011-1-3-16-51-30.jpg

Elhárította a Manchester United érdeklődését Mesut Özil, a Real Madrid német válogatott támadó középpályása - állítja több, egybehangzó angol és spanyol forrás.

Az angol bajnok a múlt héten próbált puhatolózni a 22 éves játékos ügynökénél, Reza Fazelinél, hogy érdemes-e hadjáratot indítania érte.

A válasz egyértelmű volt: "Köszönjük szépen, de Özil boldog a Real Madridnál. Nem foglalkoztatja a váltás gondolata." A játékos is megerősítette: "Nem hagyom el a Realt."

Sir Alex Ferguson állítólag a múlt nyáron is érdeklődött Özil iránt, de a Real gyorsan lecsapott rá, és Florentino Pérez elnök 15 millió euróért elhozta José Mourinhónak a Werder Brementől.

Wenger figyelmeztette a több klubbal is szóba hozott Nasrit

http://goonertalk.com/wp-content/uploads/2011/01/50677006_nasri.jpg

Az Arsenal menedzsere úgy véli, a francia középpályás az Ágyúsoknak köszönheti, hogy minőségi játékos vált belőle.

Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger immár hat éve nem nyert semmit klubjával, így nem csoda, hogy feszült lesz, ha egy-egy kulcsemberének távozásáról faggatják. Cesc Fabregas Barcelonába szerződése még mindig napirenden van, pedig köré szerette volna a jövő csapatát felépíteni a szakember. Most Angliában egy másik pletyka is szárnyra kapott, ez Samir Nasri távozásáról szól. A francia középpályást a Manchester Uniteddel, az Interrel és a Bayern Münchennel is szóba hozták már. Wenger azonban figyelmeztette a játékost, sokat köszönhet az Arsenalnak.

„Emlékeznie kell, hogy itt nőtt fel az Arsenalban, és az Ágyúsoknak köszönheti, hogy minőségi játékos vált belőle”- mondta a francia menedzser, aki ezzel figyelmeztette Nasrit, hogy rossz döntés lenne, ha távozna Londonból.

Hiába kereste a Lecce, Buzsáky marad a QPR-nél

http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/8/86/50/cikk_88650/d000522EFf09b50e56d32.gif

A Premier League-be feljutó Queen's Park Rangers menedzsere, Neil Warnock nem engedi el a magyar középpályást.

Angol források szerint Buzsáky Ákost, a Queen's Park Rangers magyar játékosát az olasz élvonalban szereplő Lecce szerette volna leigazolni, ő azonban marad Londonban. A The Sun szerint a Championshipet megnyerő QPR menedzsere, Neil Warnock nem engedi el a magyar középpályást. Buzsáky a szezon elején sérüléssel bajlódott, ám az utóbbi hónapokban már visszatért a Premier League-be visszatérő csapatba.

Rooney Barbadoson riogat énektudásával

Wayne Rooney Barbadoson piheni ki a szezon viszontagságait családjával. A Manchester United csatára a szórakozásra is szakított időt, egy karaokebárban mutatta be énektudását, a Beatles "Yesterday" és az Oasis "Wonderwall" című számát felhasználva.

Charlie Adam pénteken aláírhat a Liverpoolhoz

http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/01810/charlie-adam_1810431c.jpg

Angol sajtóhírek szerint az élvonalból kiesett Blackpool csapatkapitánya, Charlie Adam pénteken aláír a Liverpoolhoz.

A Vörösök menedzsere, Kenny Dalglish már januári kinevezése óta szeretné leigazolni a skót középpályást, a jelek szerint hamarosan megszületik a megállapodás a transzferről, ami 10 millió fontjába kerül a Liverpoolnak. A 25 éves játékos jelenleg Dubajban nyaral, amint hazatér, aláírhatják a papírokat. Adam lehet a Vörösök második nyári szerzeménye Jordan Henderson után.

Közben állítólag Stewart Downing, az Aston Villa szélsője is közel áll a megegyezéshez a Mersey-parti egyesülettel.

Sagna szerint is menni akar Fabregas az Arsenaltól

http://img.skysports.com/11/05/640/Sagna-Cesc_2591557.jpg

Bár nyílt titok, minden nap egy újabb bizonyítéka kerül elő annak, hogy a katalán középpályás minden bizonnyal a Barcelona játékosa lesz a nyáron, írja a sport.es.

Az a szurkolók számára világos - legalábbis Barcelonában - hogy Cesc Fabregas hamarosan hazatér, ám ezt nagyon jól tudják a csapattársai is. Az Arsenal francia védője, Bacary Sagna is csak alátámasztani tudta mindazt amit sokan sejtenek.

"Azt kell hogy mondjam, igaz, hogy Fabregas a Barcába akar menni. Vissza akar térni szülőhazájába, a városába, ahol a szülei élnek. A világ egyik legjobb klubjában akar játszani, a Barcelonába, és ez tökéletesen érthető. Egyelőre azonban még az Arsenal csapatkapitánya"nyilatkozta Sagna.

Arsenal: Matuidi érkezhet?

http://www.kopsource.com/wp-content/postimages/blaise-matuidi-saint-etienne-2011.jpg

St. Etienne elnöke Roland Romeyer 13,2 millió fontot kér középpályásáért, Blaise Matuidiért.

Matuidit már kapcsolatba hozták az Arsenallal, de a Liverpool neve is felmerült a kérők között.

A 24 éves középpályás azt mondta, hogy ő szeretne Angliában játszani egy olyan csapatban, aki kvalifikálta magát az UEFA Bajnokok Ligájába.

"Az értéke 13,2 millió font, nem fogjuk alacsonyabb áron eladni" - mondta Romeyer a The Progressnek.

A Paris Saint-Germain már állítólag megkereste a játékost, mielőtt a klubbal tárgyaltak volna.

"A szabály az, hogy először a klubbal kell felvenni a kapcsolatot, amelyhez tartozik a játékos, és csak utána a játékossal."

Parlour: A duónak maradnia kell

http://www.afcb.co.uk/javaImages/3a/a4/0,,10324~9413690,00.jpg

Ray Parlour elmondta, hogy katasztrófa lenne, ha az Arsenal a nyáron elvesztené Cesc Fabregast és Samir Nasrit is.

Az ágyúsok egykori középpályása nyilatkozott, miután a klub két sztárhoz nagy átigazolásokat kapcsoltak.

Fabregasról már régóta pletykálják, hogy a Barcelonához megy, míg Nasrit a Manchester United figyeli, de Parlour szerint mindkettejüknek a klubnál kellene maradni.

Parlour elmondta, hogy szerinte Arséne Wengernek nem szabad elengedni mindkét játékost.

"Katasztrófa lenne" - mondta a Sky Sports News-nak.

"Samir Nasri tavaly az Arsenal egyik legjobb játékosa volt. Azt hiszem, hogy sokat fejlődött és megszokta a Premier League-et."

"Keményebb lett és azt hiszem, tavaly nagyszerű szezonja volt."

"Mindkettejük elvesztése katasztrófa lenne az Arsenalnak. A menedzserrel és az edzői stábbal Közel vannak a nagy munka befejezéséhez."

"Remélem, hogy Nasri ránéz Wengerre és ezt mondja: Szeretek dolgozni a menedzserrel és maradni akarok még 1, 2, 3 évig."

"Az Arsenal egy nagyszerű klub, ez nem kérdés. Láthatták, hogy Dennis Bergkamp 11 évig, Patrick Vieira 9 évig volt a csapatnál."

"Ez egy különleges klub és remélem, hogy ez sokáig így is fog maradni."

A bajnok Manchester United már 20 millió fontért leigazolta a Balckburn védőjét, Phil Jonest és közel van a megegyezéshez az Aston Villa szélsőjével, Ashley Younggal.

Parlour szerint a következő néhány hét lesz a kulcsidőszak az Arsenalnak, hogy a következő szezonban is a nagycsapatokkal versenyezhessen.

"Ez egy kemény nyár számukra, mert a tavalyi szezon miatt csalódottak a szurkolók" - mondta.

"Hosszú út van az átigazolási piacig - ezért ne kritizálják őket - és remélhetőleg van pénz, de nem tudják, kire költsék."

"Arséne Wenger biztos a dolgában: Itt a pénz, de csak jó játékosokra akarunk költeni."

"Azt hiszem, 4-5 játékosra van szükségük, ha tényleg harcolni akarnak a Manchester Uniteddel, akik már vettek játékosokat, vagy a Manchester Cityvel, akik venni fognak játékosokat, vagy a Liverpoollal és a Chelsea-vel."

"Nagyon érdekes lesz."

Míg a fiatal angol tehetségek, mint például Jones vagy Jordan Henderson 20 millió font körüli pénzekért váltanak klubot, addig az Arsenal jobb árú tengerentúli játékosokat talál.

Parlour több angol játékost szeretne látni az Arsenalban, de megérti Wengert, hogy az olcsóbb játékosokat favorizálja.

"Mindig azt mondtam, hogy Gary Cahill tökéletes lenne az Arsenalnak"- mondta.

"Ez attól függ, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre. Arséne Wenger megtalálja ugyanazt a játékost 5 millió fonttal olcsóbban."

"Érdekes lesz."

Reinát megműtötték

http://www.cleansheetsallround.co.uk/wp-content/uploads/Pepe-Reina-Arsenal-2011-300x225.jpg

A Liverpool a hivatalos oldalán tette közzé a hír, miszerint a spanyol kapus egy sikeres sérvműtéten esett át.

A nem életbevágó műtétre most kerítettek sort Münchenben, így a szezon végén nem hátráltatja a kapust a felépülésével járó kihagyás.

Pepe a műtétet követően most egy rehabilitációs programban vesz majd részt, és visszatérése várhatóan a csapat többi tagjának visszatérésével lesz esedékes - a következő szezonra való felkészülésre már jól lehet, ami a következő hónapban lesz.

Az MU Sánchezről tárgyal....Barcelonában!

http://img.emol.com/2007/07/31/File_200773114932.jpg

Újabb komplikáció a chilei játékos leigazolása ügyében; a másik manchesteri alakulat is bejelentkezett a játékosért, írja a sport.es.

Lassan nem is igazán lehet tudni, lesz-e vége a kérők átradatának, ám minden bizonnyal az Udinese vezetői bánják ezt a legkevésbé.

A Manchester City szeretné ellopni a Barcelona orra elől Alexis Sánchezt, s ennek megfelelően 15 millió euroval többet ígértek érte a lapok szerint, mint a katalánok, akiknek még mindig 25 millió az ajánlatuk.

Ezen felbuzdulva a Manchester United képviselői is elutaztak Barcelonába, ahol jelenleg Gino Pozzo, a tulajdonos fia tartózkodik, hogy elmondják a Barcához hasonló összeget ők is meg tudnak ajánlani a támadóért.

De lesz ami lesz, a Barcelona továbbra is fenntartja érdeklődést Sánchez iránt, s ennek érdekében minden bizonnyal új tárgyalásokat is kezdeményez Pozzoval, amíg még a katalán fővárosban tartózkodik.

A Newcastle beletörődött Enríque elvesztésébe?

http://www.angol-foci.hu/wp-content/uploads/2011/05/JoseEnriqueNewcastle2011_2585118.jpg

Alan Pardew, a Newcastle United menedzsere beismerte, szinte lehetetlen feladatnak bizonyul, hogy rábírják José Enríquét a hosszabbításra.

A spanyol játékos szerződése a következő szezon végén lejár, így a Szarkák mindenképpen szeretnének hosszabbítani vele.

Nemrég még arról lehetett hallani, hogy a Newcastle egy nagyszerű ajánlattal áll majd elő, de azóta sem történt semmi. Úgy tűnik, a 25 éves bekk szeretne távozni, többek között a Liverpool és a Bayern München is érdeklődik iránta.

“Jelen pillanatban úgy tűnik, José nem szeretne új szerződést kötni velünk” - mondta Pardew.

“Az egyeztetések teljesen elakadtak. Ugyan reménykedem még benne, hogy minden jóra fordul, de nem tartom túl valószínűnek.”

Henderson azonnal bizonyítani akar

http://images.icnetwork.co.uk/upl/liverpoolecho/jun2011/0/0/liverpool-fc-s-jordan-henderson-and-damien-comolli-620-719877828.jpg

Nem kis meglepetésre hatalmas összegért, 20M fontért szerződtette a napokban a Liverpool Jordan Hendersont a Sunderlandtől.

A 20 esztendősen már egy felnőtt válogatottsággal is büszkélkedő angol középpályás tudja, hogy ilyen nagy összegű átigazolás után azonnal teljesítenie kell:

„Beszéltem a menedzserrel és tudom, hogy több poszton is számol velem. Nem érdekel hogy pontosan melyik pozícióban, de a kezdőcsapat tagja akarok lenni és rendszeresen játszani már az első idényben is. Egy ilyen nagy klubnál természetesen nagy a harc a csapatba kerülésért és nagy a teljesítménykényszer is. Azt gondolom, csak a kemény munka vezethet sikerre, mert ha lehetőséghez jutok, azzal élni akarok! Nagyszerű játékosok közé kerültem, egy kiváló menedzserhez, így nagyon sokat fejlődhetek itt. Steven Gerrarddal együtt focizni hatalmas lehetőség lesz, ő a világ egyik legjobbja, gyerekként épp ő és David Beckham voltak az idoljaim.”

Gazidis - Kroenke megérti a klubot

http://theoriginalwinger.com/wp-content/uploads/2011/05/Stan-Kroenke21.jpg
Stan Kroenke


Ivan Gazidis úgy véli, hogy Stan Kroenke jó hatással lesz az Arsenalra, miután az elmúlt hetekben a legfőbb részvényes lett.

Az amerikai üzletember 2008 szeptembere óta vezető a klubnál és most a klub részvényeinek 66,64 %-át birtokolja, miután áprilisban ajánlatot tett a klubra.

Kroenke régóta sikeres sportklubok tuljadonosa és az Arsenal ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Stan jó hatással lesz az Emirates Stadiumra.

"Tiszteltjük Stant, mert ő egy olyan ember, aki megérti a klubot" - mondta Gazidis.

"Danny Fiszman betegsége miatt át kellett alakítani a tulajdonosi kört, ugyanis Danny eladta a részvényeit Kroenkének. Bízott benne, hogy nagy felelősséget vállal a klubért."

"Kroenkéről ismert, hogy a vezetők megbíztak benne. Nagy múltja van a sportban, és nagyon fontos szerepe van az Arsenalnál is. Az önfenntartó modell meghozta a sikert a sportcsapatainál és most az Arsenallal is sikert akar elérni."

"Megszerette az Arsenalt, de mindig a háttérben marad. Ő nem olyan, hogy lépeget előre és saját magát akarja fényezni."

Gazidis is megnyugtatta az AST member-öket, akik kételkedtek abban, hogy Kroenke tudja-e finanszírozni az adósságot.

"A visszajelzések, amiket Kroenke adott az ajánlattal kapcsolatban: Támogatni fogja az önfenntartó modellt és a vásárlása nem fog adósságot halmozni a klubnál."

"Ezt a két kötelezettséget vállalta és ezeket erősítette meg."

Falcao szívesen menne a PL-be

http://enlaprorroga.com/wp-content/uploads/2011/04/Radamel-Falcao-v-Sevilla.jpg

Falcao szívesen igazolna nagy klubokba, mint például az Arsenal vagy Tottenham.

A Porto csatára, Radamel Falcao ebben az éven 33 gólt szerzett és megnyerte a portugál bajnokságot és kupát, majd emellett elhódították az Európa Ligát is. Rengeteg Arsenal- szurkoló úgy gondolja, hogy ő lenne az ideális megoldás Robin Van Persie mellé a támadósorba.

Sok klub felfigyelt a tehetségére ebben a szezonban és köztük van az Arsenal is, aki 22 millió fontot adna a csatárért.

A 25 éves kolumbiai játékos már kipróbálta magát Portugáliában, de úgy véli, itt az ideje váltani és egy nagyobb ligába szerződni.

"Nem olvasom gyakran az újságokat, de tudom, hogy érdeklődik irántam a Real Madrid az Arsenal és a Tottenham is."

"Pályafutásom során több nagy Európai ligában is szeretnék játszani és szeretnék tapasztalatot gyűjteni."

Modric nem pótolható edzője szerint

http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTId4aSA-kta8OYgqrCfqrn9sS1AvD8ljx6q0yGRQZfjb8jQGsVBg&t=1

Harry Redknapp szerint a horvát középpályás semmiképpen sem távozhat az idén nyáron a Tottenhamtől. 

Luka Modric iránt erős érdeklődést tanúsít az angol bajnok Manchester United, valamint a második helyezett Chelsea is. A 25 éves játékost amiatt is nehéz megtartania a Spursnek, mert a következő idényben nem indulhatnak a Bajnokok Ligájában, ám Redknapp edző így is teljességgel elképzelhetetlennek tartja Modric eladását:

„Már többször elmondtam, Modric egyszerűen nem pótolható, az ő távozása katasztrófával érne fel. Készen vagyok megharcolni is Luka megtartásáért, még akkor is, ha az érdeklődők sok pénzt és BL-szereplést kínálnak neki. Az elnökünk ígéretet tett rá, hogy nem adja el Lukát, így nem is érzem aktuálisnak a kérdés felvetődését. Épp ellenkezőleg, erősíteni akarunk a csapaton, hogy a következő idényben újra a legjobb négy közé tudjunk férkőzni. Roppant nehéz dolgunk lesz, mert az előttünk végzett csapatok, a United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal valamint Chelsea is nagyon aktív a piacon, a minőségi játékosokat pedig meg kell fizetni.”

Egyre valószínűbbnek tűnik Gervinho leigazolása

http://www.islingtongazette.co.uk/polopoly_fs/nls_wk23_11_gervinho_1_915300!image/29523733.jpg_gen/derivatives/landscape_490/29523733.jpg

A Lille vezérigazgatója, Frederic Paquet elmondta, Gervinho előrehaladott tárgyalásokat folytat az Arsenallal.

A 24 éves játékos kulcsjátékosa volt a Lille kivételes szezonja során, bajnokok és kupagyőztesek lettek, most pedig nagyobb klubhoz kerülhet.

"Gervinho távozni akar, és előrehaladott tárgyalásokat folytat az Arsenallal. Nemsokára megtárgyaljuk, mit akarnak. Elmondta, Angliába akar menni. Majd meglátjuk, mi következik." Mondta Paquet az RMC-nek.

"A PSG is bejelentkezett a játékosért, de nem áll szándékunkban országon belül megválni tőle. Gervinho az angolokat választotta, erre korlátozódnak a lehetőségek. Nemsokára találkozunk az Arsenallal, és meglátjuk, mit ajánlanak. Egyértelműen értékes játékosról van szó."

A Lille állítólag a Sp*rs 12m eurós ajánlatát visszautasították, és várhatóan legalább 15m euró kell ahhoz, hogy a franciák megváljanak támadójuktól, akinek egyébként 2012 nyaráig van érvényes szerződése a Lille-lel.

Paquet továbbá beszélt Eden Hazard helyzetéről is, akiért a friss kérők - Real, Bayern, Inter - mellett korábban az Arsenal is megfigyelt.

"Jelenleg tiszta sor, megegyeztünk a játékossal, hogy együtt akarunk maradni a következő szezonra. Mésrészről azonban hazugság lenne azt mondani, hogy nem gondolkodtatna el egy bizonyos összeg. Konkrét szám azonban nincs."

Ötmillió fontba is kerülhet a Villa új mestere

http://static.guim.co.uk/sys-images/Football/Clubs/Club_Home/2010/2/9/1265737782031/Alex-McLeish-001.jpg

A Birmingham 5M fontos kártérítésre tart igényt, ha az Aston Villa elcsábítja Alex McLeish-t.

A korábban skót szövetségi kapitányként is dolgozó, 52 éves szakember 2007-től irányította a Birmingham Cityt, ám múlt vasárnap benyújtotta felmondását, méghozzá e-mailben! Angol lapértesülések szerint McLeish épp a városi rivális Aston Villa csapatánál folytatná karrierjét, amit a City vezetői és szurkolói természetesen nem néznek jó szemmel. Amennyiben valóban a Villa élére kerül a skót edző, ezért tetemes kártérítést fog követelni a Birmingham. Ha még e hónapban kinevezik McLeish-t, akkor 5,4M fontot kell kifizetnie a Villának, ha csak július 1. után, akkor némileg szerényebb, 3M-s bánatpénz üti a kékmezesek markát, mivel 2013 nyaráig álltak szerződésben az edzővel. Az már csak a "hab a tortán", hogy McLeish szerződtetését a Villa szurkolói sem pártolják, mindössze egy nap alatt több, mint hatezer tagja lett annak a csoportnak a Facebookon, akik nem akarják McLeish-t látni az Aston Villa élén...

Trófeákért küzdhetünk a következő szezonban - Suárez

http://www.liverpoolhungary.com/images/stories/suarez-1.jpg

Az uruguayi támadó úgy véli, ha a Vörösök egész évben úgy játszanak, ahogy tették az utolsó hat hónapban, akkor címekért játszhatnak jövőre.

 
Luis Suárez szerint van esélye a Liverpoolnak arra, hogy trófeákat szerezzen, ehhez viszont a szezon második felében mutatott teljesítményre lesz szükségük.

„Azt hiszem, ha tudjuk tartani a szezon második felében nyújtott teljesítményünket, akkor jók leszünk a következő idényben. Egész évben úgy kell játszanunk, ahogy tettük az utolsó hat hónapban, akkor trófeákért küzdetünk majd.”

Az uruguayi támadó szerint fontos, hogy a menedzserük, Kenny Dalglish maradt, így már csak néhány igazolásra van szükségük.

„Minden szezon elején magasak az elvárások a Liverpoollal szemben, most Kenny velünk maradt, és néhány igazolással jók lehetünk. A legfőbb célunk kiharcolni a Bajnokok Ligája-indulás jogát. De azt hiszem a Premier League összes csapatának hasonló tervei vannak. Ennek a pénzügyi hasznán túl azért is van nagy jelentősége, hogy a játékosok a legmagasabb szinten játszhassanak.”

A januárban 22.8 millió fontért szerződtetett játékos szerint a Liverpool bármelyik csapat ellen esélyesként léphet fel a következő szezonban.

„Remélhetőleg néhányan még csatlakoznak hozzánk, akikkel erősödik a keretünk, akkor elérhetjük a céljainkat. Elég jók vagyunk ahhoz, hogy bárkit meg tudjunk verni, csak kiegyensúlyozottan kell teljesítenünk ahhoz, hogy címekért küzdhessünk.”

Hiddink Wilkins visszahelyezését kéri

http://images.mirror.co.uk/upl/m4/feb2009/4/9/Image_6_for_Chelsea_1_0_Juventus_gallery_760809268.jpg
A holland tréner szerint Roman Abramovicsnak félre kell helyeznie a büszkeségét. 

Ray Wilkins tavaly őszi kirúgását követően a Chelsea látványos visszaesésbe kezdett, ami végül egy trófea nélküli szezont és Carlo Ancelotti kirúgását jelentette.

Az 54 éves szakember az Ancelotti által megtervezett taktika miatt veszett össze Roman Abramovics tulajdonossal és Ron Gourlay vezérigazgatóval. Ezen a nézeteltérésen kívül is voltak olyan dolgok, amiben a vezetők és Wilkins képtelen volt megegyezni, ami végül a másodedző állásába került. E döntést követően úgy tűnt, hogy a volt Chelsea játékos és edző majd 30 éves munkája véget ért a “kékeknél”. Azonban Guus Hiddink – aki mindenképpen a legesélyesebb a Stamford Bridge menedzseri posztjára – a hét folyamán kérvényezni fogja Abramovicsnál, hogy korábbi segítője újra munkát kapjon Londonban.

A holland tudja, hogy Wilkins egy rendkívül népszerű ember az öltözőben és munkája megkönnyíti a menedzser dolgát. Egyelőre nem tudni, hogy az angol edző azok után, hogy szó nélkül kivágták a klubtól, most szeretne-e visszatérni, ám az biztos, hogy Hiddink olyan embereket szeretne maga köré építeni, akikkel ugyanúgy, mint két éve sikeresen tud a együttműködni a Chelsea-nél.

MU: Ferguson folytatásra kérte Scholest, de ő fizikailag nem bírta

http://static.guim.co.uk/sys-images/Football/Pix/pictures/2010/5/14/1273825413060/Paul-Scholes-Sir-Alex-Fer-006.jpg

Paul Scholes, a Manchester United szezon végén visszavonult labdarúgó elmondta, Alex Ferguson menedzser kérte, hogy folytassa a pályafutását még egy évig, de ő kénytelen volt nemet mondani neki.

„A menedzser úgy érezte, hogy 15-20 mérkőzésre még képes lennék a következő szezonban. Fizikailag viszont már sem az edzéseken, sem a mérkőzéseken nem éreztem jól magam az idény végén, így arra a döntésre jutottam, amely szerintem a megfelelő. Nehéz elhatározás volt, mert tudtam, hogy másként érez a testem és másként a fejem” – mondta Scholes.

Gazidis: Lesznek igazolások

http://www.arsenal.com/assets/_files/images/nov_08/gun__1227691914_gazidis_ivan1.jpg

Ivan Gazidis reméli, hogy az Arsenal szezonvégi visszaesése miatt forgalmas lesz a nyári átigazolási időszak a klubnál.

A vezérigazgató megosztotta mély csalódottságát a szurkolókkal az utóbbi időszakban nyújtott visszafogott teljesítmény miatt, azonban gyorsan leszögezte, hogy nem kell katasztrófaként értékelni a szezont.

Gazidis hozátette, hogy tisztában van a klubnál uralkodó fájdalmas hangulattal és reméli, hogy a csapat felfrissítése meghozza a trófeákat a 2011-2012-es szezonban.

"A szezon végén nagyon csalódott voltam" - mondta. "Egy ígéretes szezonnak ígérkezett és úgy nézett ki, hogy egy különleges lesz, de aztán a végére csak az ismerős történet maradt. Megértem mindenki érzéseit."

"Nagyon világos számomra, hogy volt néhány hiányosságunk és a szezon végén lesz játékosmozgás. Néhány új igazolás fog jönni és néhányan távoznak a csapattól. Mint ahogy Arséne is mondta, ez egy forgalmas nyár lesz a klub számára."

"De fontos elismerni, hogy nem volt ez a szezon tragédia. Fiatal csapatunk van és nem akarunk senkit kidobni. Meg kell nézni, hogy kik maradnak és kik mennek. Ezt fogjuk tenni a pénzügyi kereteinken belül."

Wilkins: Sturridgere érdemes odafigyelni!

http://static.guim.co.uk/sys-images/Football/Clubs/Club_Home/2011/2/1/1296584900612/Daniel-Sturridge-007.jpg

A volt Chelsea másodedző szerint a fiatal játékosra nagy jövő várhat a “kékeknél”. Daniel Sturridge másfél szezont követően került kölcsönbe a Bolton-hoz, ahol rendkívül jó tavaszt produkált a tehetséges angol csatár. 

Feltűnt ez a tavaly novemberben kirúgott Ray Wilkinsnek is, aki szerint a 12 meccsen 8 gólt szerző “rendkívüli tehetségre” még sok szép dolog várhat a Stamford Bridge-n. Sturridge már visszatért a csapatához, ahol nincs más célja, hogy a Drogba, Torres, Anelka, Kalou csatárkvartett mellett kiküzdje a kezdőcsapatba jutás lehetőségét. Wilkins szerint – aki majd másfél szezonon keresztül egyengethette Daniel útját – nem fér kétség ahhoz, hogy a 21 éves játékosnak jó esélye van a rendszeres játéklehetőségre. “Ő egy roppant tehetséges srác. Elképesztően gyors és ügyes a labdával és nem szeppen meg, ha helyzetbe kerül. Tapasztaltam már, hogy szívesen kér és fogad tanácsokat a rutinos játékosoktól, így további potenciál van még benne.” - mondta el a szakember a talkSPORT-nak.

“Sajnos eleinte nem sok lehetőséget kaphatott a Chelsea-ben, de láthattuk, hogy a Boltonban játszva elképesztően jó teljesítményt nyújtott. Még mindig nagyon fiatal és van hova fejlődnie. Ám abban biztos vagyok, hogy ő nem egy ígéret marad, hanem egyszer csak robbanni fog, mint egy bomba. Úgy hiszem, hogy ő egy rendkívüli tehetség, így mindenképpen meg kell becsülnie a Chelsea-nek.”

Wenger szeretné, ha Nasri maradna

A francia mester kitért Samir Nasri esetleges igazolására is és elmondta, hogy szeretné, ha Nasri a csapattal maradna. A 23 éves játékos 2012-ig áll szerződésben az “ágyúsokkal”, de a Manchester United élénken érdeklődik iránta, de Wenger őt is marasztalná.

http://www.thegunninghawk.com/wp-content/uploads/arsene-wenger-samir-nasri-1.jpg
- A klubnál akarjuk tartani. Ha visszapillant, akkor látni fogja mekkora utat tett meg velünk. Ez a megfelelő klub a játékos karrierjének.

Gibson nem félne elhagyni a Unitedet

http://manuniteddevils.com/wp-content/uploads/2011/06/DarronGibson.jpg

A Sunderland egyik fő célpontja, Darron Gibson elmondása szerint tétovázás nélkül távozna a Manchester Unitedtől, ha továbbra sem kapna állandó játéklehetőséget.

A múlt héten megjelent hírek szerint a Fekete Macskák hármas ajánlatot tettek a Vörös Ördögöknek, melynek keretében Gibson mellett Wes Brownt és John O’Shea-t is átcsábítanák a Stadium of Lightba.

A középpályás kíváncsian várja a fejleményeket, saját bevallása szerint nem lenne ellenére a csapatváltás, ha ezzel pályafutásának tenne jót. Nemrég az ír válogatott szövetségi kapitánya, Giovanni Trapattoni is azt tanácsolta neki, hogy keressen másik klubot, ahol többet játszhat, ha fejlődni szeretne.

“A Sunderland hatalmas üzletet csinálna, ha mindhármunkat megszerezne. Ami engem illet, nem bántana különösebben, ha mennem kéne. Mindig azt nézem, ami a legjobb nekem, ha így rendszeresen játszanék, miért ne mennék el?” – mondta Gibson. “Még nem ültem le Sir Alex-szel megbeszélni, hogy mik a tervei, de lassan 24 éves leszek, mindenképpen váltanom kell, ha itt nem kapok több lehetőséget.”

2011. június 13., hétfő

Hiddink: Én nem tanácsoltam a Chelsea-nek, hogy vegyék meg Sneijdert!

http://data.sporthirado.hu/76/77/07/0_5.jpg

Guus Hiddink cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint azt tanácsolta volna a Chelsea-nek, hogy igazolják le Wesley Sneijdert az Internazionalétól.

A 27 éves játékost több klub is szeretné elcsábítani a milánóiaktól. A hírek szerint a Kékék is a kérők között vannak, de a csapat kispadjára készülő Hiddink tagadja, hogy ő ajánlotta volna nekik a transzfert.

“A belga-török meccs után Dél-Koreába utaztam. Nem nyaralni, hanem egy alapítványnál dolgozni. Sokat jótékonykodom, igyekszem futballpályákat építtetni, hogy a hátrányos helyzetű fiataloknak is legyen lehetőségük sportolni” - kezdte a holland.

“Mikor hazatértem, olyan hírekkel találtam magam szemben, hogy állítólag azt tanácsoltam a Chelsea-nek, hogy vegyék meg Wesley Sneijdert. Ez nem igaz, hetek óta nem is beszéltem a klub vezetőivel.”

Eladja fiatal védőjét a kiesett Birmingham City

http://static.guim.co.uk/sys-images/Sport/Pix/pictures/2011/1/20/1295533181101/Scott-Dann-007.jpg

Az Arsenal és a Liverpool kész megküzdeni a Birmingham City védőjéért, Scott Dannért.

Mindkét csapat azután fordította a figyelmét a tehetséges bekk felé, hogy első számú célpontjukról, Phil Jonesról kiderült, hogy már szinte biztosan a Manchester Unitedhez igazol.

Az Ágyúsok mestere, Arsene Wenger mindenképpen szeretné megerősíteni csapata hátsó alakzatát, és Dannt tökéletes megoldásnak tartja. A liverpooliak menedzsere, Kenny Dalglish tovább folytatja csapata újjáépítését, és az ő bevásárló listáján is előkelő helyen szerepel a 24 éves angol neve.

Dann az elmúlt két évben Anglia egyik legjobb fiatal védőjévé nőtte ki magát. Talán a Birmingham is megmenekült volna a kieséstől, ha a szezon végét nem kellett volna kihagynia sérülés miatt.

Samba lehet a megoldás az Arsenal védő gondjaira

http://answers.bettor.com/images/Articles/thumbs/extralarge/2011_1_1-2011_1_1_5_54_23-jpg-50766.jpg

Chris Samba, a Blackburn védője közel van ahhoz, hogy csatlakozzon az Arsenalhoz, legalábbis a hírek erről szólnak.

A kongói játékos Twitterén osztotta meg gondolatait, jelen eseteben azt, hogy egy hosszú út után megérkezett Londonba, és, hogy remek hétvégét tudhat maga mögött.

Első Tweetje:" Egy hosszú út után, de végre megérkeztem Londonba"
Második Tweetje: Remek hétvégét tudhatok magam mögött, és most elmegyek lazítani , ahogy mindenki más teszi ezt, nemde?

Az Arsenal már régebb óta érdeklődik a védő iránt, és állítólag már két ajánlatot is letett a Blackburn asztalára,de azóta semmi konkrétumról nem hallani, habár már többször közölte a sajtó, hogy közel van a játékos az Emirateshez.

Samba június 11-én megérkezett Londonba, és több mint valószínű , hogy tárgyalni az Arsenallal. Miután a játékos a hivatalos Twitter oldalán osztotta meg a hírt , így megerősödni látszik az, hogy a Kongói csatlakozik az Arsenalhoz.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy az Arsenal 8 millió €-ról 10 millió €-ra növelte ajánlatát,amit úgy látszik a Blackburn el is fogadott, egy hosszabb tárgyalási sorozat után.

A Blackburn-védő januárban már majdnem csatlakozott az Arsenalhoz - amit egyébként maga a játékos is megerősített-, de akkor valami ok(ok) folytán nem jött létre az üzlet.

Jóllehet, a játékos iránt a Liverpool, a Tottenham, és továbbá az Aston Villa is érdeklődik, de az Arsenal az egyetlen olyan klub amely indul a Bajnokok Ligájában, és ez előnyt is jelent az ágyúsuk számárra, mivel a védő kijelentette:olyan klubba igazolna, amely indul Európa legrangosabb kupa sorozatában.

Az Arsenal 10 millió €-ért plusz jutalékért veheti meg a játékost. A jutalék a összege nyilván attól fog majd függeni, hogy a játékos hányszor lép pályára, valamint attól, hogy hogyan teljesít majd.

A huszonhat éves játékos öt esztendő után hagyhatja el a Blackburnieket miután új kihívásokra vágyik: a Bajnokok Ligájában szeretne játszani.

Wenger, Phil Jonesról - aki szintén a Blacburnben futballozik- már lecsúszott ezért is indult be még jobban az átigazolási piacon. A játékos, több lap szerint tárgyalni érkezett Londonba.

A játékos ezelőtt a következőket mondta: " Sok klub tárgyalt már a menedzseremmel. Mindazonáltal semmi konkrétummal nem tudok szolgálni, még döntést kell hoznom. A labdarúgásban nem a pénz az elsődleges, hanem maga a játék a legfontosabb. A célom az, hogy a legnagyobb futballmérkőzéseken is pályára tudjak majd lépni."

Hilário hosszabbított a Chelsea-vel

http://static.guim.co.uk/sys-images/Admin/BkFill/Default_image_group/2011/6/13/1307975215585/Antonio-Valencia-Henrique-007.jpg

Ismét meghosszabbította szerződését a Chelsea-vel Henrique Hilário.

A 35 éves portugál tartalékkapus szerződése a nyáron lejár, de újabb egy évre elkötelezte magát a Kékekhez.

Hilário 2006-ban a Nacionalból érkezett a Stamford Bridge-re, még José Mourinho csábította őt át a szigetországba, azóta 18 tétmeccsen jutott szóhoz Petr Cech mögött.

Hivatalos: Phil Jones az Old Traffordon folytatja

http://goonersaur.com/wp-content/uploads/2011/06/Phil-Jones.jpg

A Premier League bajnoka bejelentette, hogy szerződtette a Blackburn Rovers 19 esztendős hátvédjét, Phil Jonest.

A transzfer gyakorlatilag csak megerősítésre várt, hiszen már napokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy az angol U21-es válogatott labdarúgó a Vörös Ördögöké lesz. A United a Sky Sports szerint 16,5 millió fontot fizetett a Blackburnnek.

"A Manchester United örömmel jelenti be, hogy megállapodott a Blackburn Roversszel Phil Jones leigazolásáról. A játékos a múlt héten átesett az orvosi vizsgálatokon, és elfogadta az ötéves szerződést" - olvasható az MU közleményében.

Jones - aki a Rózsák saját nevelésű futballistája - jelenleg Dániában van, ahol az U21-es Európa-bajnokság zajlik.

Sneijder még nem tudja, mi lesz vele

http://www.whoateallthepies.tv/wp-content/uploads/2010/05/PA-7841955.jpg

Wesley Sneijder, az Internazionale holland válogatott labdarúgója azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem tudja, mit tartogat számára a jövő, így nem zárható ki, hogy a Manchester Unitedbe igazol.

“Csak az Isten a megmondhatója, hogy mi lesz a sorsom. – fogalmazott a játékmester a La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilapban. – Nagyon jó a kapcsolatom a játékostársaimmal, úgy tekintem őket, mintha a testvéreim lennének. Az idén sokat voltam sérült, remélem a következő időszakban elkerülnek a bajok és ígérem: mindent elkövetek a sikerek érdekében.”

A 27 éves középpályás, aki korábban az Ajax Amsterdamban és a Real Madridban játszott, 2010-ben mindent megnyert a milánói kék-feketékkel, azaz a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a kupában is diadalmaskodott. A tavalyi dél-afrikai világbajnokságon Sneijder az ezüstérmes holland válogatott egyik legjobbja volt, öt gólt szerzett a tornán.

Sneijder szerződése 2015-ben jár le az Internél.

Szeretnék Mourinhóval dolgozni – Nani

http://img.skysports.com/11/01/496x259/Nani_2547327.jpg

Luís Naninak, a Manchester United szélsőjének eltökélt szándéka, hogy a jövőben együtt dolgozzon honfitársával, José Mourinhóval.

A 24 éve portugál Antonio Valencia felépülésével tavasszal kiszorult a kezdőcsapatból, és Ashley Young érkezése sem kedvező reá nézve. Pletykák szerint a Real Madrid, a Juventus és az Inter figyelmét is felkeltette.

“Jól érzem magam Manchesterben, de azért hízelgő hallani, hogy más klubok is érdeklődnek irántam. Szeretnék-e Mourinhóval dolgozni? Természetesen, de most a Manchester United játékosa vagyok. Nem tagadom, elkeseredtem, hogy nem voltam a kezdőcsapat tagja a Bajnokok Ligája döntőjében, de erről nem én döntök. Ennek ellenére nagyon jó szezont zártam a csapattal” – nyilatkozta a Vörös Ördögöket 2007 óta erősítő Nani, akinek valóban ez volt a legeredményesebb idénye Angliában, kilenc gólt szerzett a Premier League-ben, egyet pedig a Bajnokok Ligájában.

Vidics marad az Old Traffordon

http://4.bp.blogspot.com/_5jkwE1q8OYk/TH6Mt7G0_JI/AAAAAAAAAI8/ck3vGVAqJO8/s1600/vidcrop_2497173.jpg

Bár sokan csábítják a legutóbbi Premier League-szezonban az év játákosának választott szerb védőt, Nemanja Vidicsnek nem áll szándékában elhagyni a Manchester Unitedet.

“Ő egy olyan játékos, akit minden klub szeretne megszerezni. Beszéltem vele a lehetséges átigazolásokról, amire azt mondta nekem: A Manchester United csapatkapitánya vagyok, jól keresek, gyakorlatilag mindent megnyertem, miért hagyjam el a csapatot egy olasz klub kedvérét, amikor manapság az olasz futball viharos dolgokon megy keresztül? – nyilatkozta Silvano Martina, Vidics menedzsere. – Ez a válasz minden kétséget eloszlat.”

Vidics 2006 nyarán igazolta Vörös Ördögökhöz. 35 alkalommal lépett pályára kezdőként az elmúlt bajnoki szezonban, minden csapattársánál többször, öt gólt szerzett. Szerződését tavaly hosszabbította meg, 2014. június 30-ig. Pici árát egyébként 37 millió euróra becsüli a transfermarkt.de.

Gerrard az első négybe várja a Liverpoolt

http://www.kopsource.com/wp-content/postimages/steven-gerrard-out-for-the-season.jpg

Steven Gerrard reméli, az őszi szezon kezdetére már csapata rendelkezésére állhat.

"Én szeretném a legjobban, hogy jó helyezést érjünk el, de nem szabad túlzott várakozásokat támasztani a csapattal szemben. Eddig minden szezon elején nagy volt a várakozás, s most, hogy Kenny Dalglish maradt a kispadon, s érkezik még néhány jó igazolás, reménykedve várhatjuk a következő szezont.

Az elsődleges cél, hogy újra kiharcoljuk a BL-szereplést. Ez pénzügyi szempontból is fontos, de a Bajnokok Ligája a legrangosabb kupasorozat, ahová minden játékos el kar jutni.

Folytatnunk kell azt a munkát, amit Kenny-vel elkezdtünk, s a megerősített csapattal versenyképesnek kell lennünk. Mindenkit képesek vagyunk megverni, de a sikerekhez fontos, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a teljesítményünk" - nyilatkozta Steven Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya.

McClaren visszatért Angliába, a másodosztályban folytatja

http://stopli.hu/1/media/k2/items/cache/f353fa347ce506a758897d996cc452d3_L.jpg

Az angol válogatott volt szövetségi kapitánya elfogadta a Nottingham Forest ajánlatát, három évre írt alá.

A Championship rájátszásába ugyan bejutó, de ott elbukó klub a minap menesztette Billy Davies menedzsert, s egyúttal jelezték a vezetők, hogy felveszik a kapcsolatot Steve McClarennel - aki az előző idényt a VfL Wolfsburgnál kezdte meg, de február elején a gyenge eredmények miatt elbocsátották -, s viszonylag hamar sikerült megegyezni vele.

Az 50 éves szakember a Farkasok előtt közvetlenül az FC Twentét irányította, amely gárdával tavaly bajnoki címet ünnepelhetett.

Lemondott a Birmingham menedzsere

http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/01918/mcleish_1918910c.jpg

A Birmingham City megerősítette, hogy beadta lemondását Alex McLeish.

Mint az ismert, a Kékek ugyan megnyerték a Ligakupát, de kiestek a Premier League-ből, így a következő idényt a másodosztályban kénytelenek megkezdeni. Bár McLeish-t nemrégiben megerősítették pozíciójában, ennek ellenére az 52 esztendős skót szakember a távozás mellett döntött.

A hírek szerint a korábban hazája szövetségi kapitányaként is dolgozó tréner a városi rivális Aston Villa kispadjára kerülhet.

Európa-bajnokot igazolna a Premiership újonca

http://www.matchhighlight.com/wp-content/uploads/2011/06/marcossennaspain_.jpg

A Swansea City tárgyalásokba kezdett a korábbi spanyol válogatott középpályással, Marcos Sennával.

A 34 éves játékos szerződést lejárt, így ingyen el lehet vinni a Villarrealtól. A Premier League-re készülő Hattyúk le is csaptak a lehetőségre, és megkeresték az Eb-győztes futballistát.

Ügynöke, Ely Coimbra szerint könnyen előfordulhat, hogy sikerrel zárulnak az egyeztetések.

“Marcos korábban telefonon beszélt a Swansea menedzserével, Brendan Rodgersszel. Nagyon hízelgőnek találja, hogy a Premier League-ben is szívesen látnák. Persze, egyelőre még nincs konkrét ajánlat, és semmi sem biztos” - mondta Coimbra.

“Ennek ellenére elképzelhetőnek tartom, hogy létrejöjjön az üzlet. A Swansea egy csábító csapat, amely remek bajnokságban szerepel, ráadásul Marcos egy szép és pezsgő városban lakhatna.”